Két lány ült a padon. Illetve három, de a harmadik úgy viselkedett, mintha ott sem lett volna. Telefonjába bújva próbálta kizárni a másik kettő beszélgetését több-kevesebb sikerrel. Cigarettájukból szállt a füst az ég felé, s mikor ezt a harmadik meglátta, eszébe jutott, hogy írnia kéne valamit Füst címmel. Semmi ötlete nem volt, konkrétan örült, hogy élt, de azért bezárta a facebookot és inkább rábökött a kis kék ikonra a telefonján, ami megnyitotta számára a Wordöt.
Füst. Eddig jutott, aztán egy időre meg is állt. Csak bambult maga elé, míg társai hangosan felnevettek valamin. Próbált csak a gondolataira koncentrálni, de ez ilyen hangzavarban teljesen lehetetlennek tűnt. Végül elkezdett leírni mindent, ami hirtelen eszébe jutott. Ahogy múltkor tanulták önismereten, szavakat rendelt a címhez. Szabadság. Bűn. Gyilkos.
Ahogy nézte, hogy barátnője ismét szív egyet az amúgy is utolsókat rúgó csikkből, felállt a szőr a hátán és kirázta a hideg. Nem lett volna szabad ott lenniük és ő nem is akart, de igazán szeretett volna sétálni kicsit, mégha ez azzal is járt, hogy társai füsttől bűzlő valóját kellett szagolgatnia. Utálta és ezt mindhárman tudták. Ennek ellenére néha ő is késztetést érzett arra, hogy belekóstoljon az ártatlan kis szálacskába, ami mindenki szerint megkönnyíti az életet. Végül ellenállt, de nem tudta, meddig bírja még.
Közben az addig elhanyagolt telefon lezáródott. Nem is bánta, igazán szeretett volna már beszélgetni társaival, de ők még mindig élvezetüket hajszolták, amikor általában jócskán eltávolodtak tőle, nehogy az ő haja is beszívja a füst kellemetlen szagát.
Mikor végre elindultak, a lány zsebébe süllyesztette kezét és fejét lehajtva baktatott a járdán, mögötte barátaival. Nyomott volt a hangulat, ráadásul a címen kívül egy szót sem írt a frissen elmentett dokumentumba. Utálta magát, amiért nem volt kitartó, ennél jobban pedig csak akkor, amikor megérezte, hogy pulóvere ujja is füst szagú volt. Mégsem tudott ellenállni.
Füst. Eddig jutott, aztán egy időre meg is állt. Csak bambult maga elé, míg társai hangosan felnevettek valamin. Próbált csak a gondolataira koncentrálni, de ez ilyen hangzavarban teljesen lehetetlennek tűnt. Végül elkezdett leírni mindent, ami hirtelen eszébe jutott. Ahogy múltkor tanulták önismereten, szavakat rendelt a címhez. Szabadság. Bűn. Gyilkos.
Ahogy nézte, hogy barátnője ismét szív egyet az amúgy is utolsókat rúgó csikkből, felállt a szőr a hátán és kirázta a hideg. Nem lett volna szabad ott lenniük és ő nem is akart, de igazán szeretett volna sétálni kicsit, mégha ez azzal is járt, hogy társai füsttől bűzlő valóját kellett szagolgatnia. Utálta és ezt mindhárman tudták. Ennek ellenére néha ő is késztetést érzett arra, hogy belekóstoljon az ártatlan kis szálacskába, ami mindenki szerint megkönnyíti az életet. Végül ellenállt, de nem tudta, meddig bírja még.
Közben az addig elhanyagolt telefon lezáródott. Nem is bánta, igazán szeretett volna már beszélgetni társaival, de ők még mindig élvezetüket hajszolták, amikor általában jócskán eltávolodtak tőle, nehogy az ő haja is beszívja a füst kellemetlen szagát.
Mikor végre elindultak, a lány zsebébe süllyesztette kezét és fejét lehajtva baktatott a járdán, mögötte barátaival. Nyomott volt a hangulat, ráadásul a címen kívül egy szót sem írt a frissen elmentett dokumentumba. Utálta magát, amiért nem volt kitartó, ennél jobban pedig csak akkor, amikor megérezte, hogy pulóvere ujja is füst szagú volt. Mégsem tudott ellenállni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése