2018. május 3., csütörtök

Semmi

Mi a baj? - kérdezted ma már harmadjára, azonban könnyel telt szemeimről valami elvonhatta figyelmed. Talán egy madár énekelt szépen, talán nem is érdekelt igazán, hiszen neked vannak mások is, én vagyok az egyetlen, aki kétségbeesetten ragaszkodik az utolsó kapaszkodójához.
Semmi - válaszoltam harmadjára is ugyanazt és egy elegáns mosollyal a fal felé fordultam.
Mi lenne? Talán az, hogy lelkem heves hurrikánja éppen ledönteni próbálja magabiztosságom eddig gondosan építgetett picinyke falát? Talán, hogy a mai napig úgy érzem, az általad félre pöckölt cigarettacsikk, az én hátamon leli halálát és ez téged cseppet sem érdekel? Oh, ugyan. Most már igazán kár sajnálkoznod, még akkor is, ha ajkam néma, s neked fogalmad sincs, miken megyek keresztül.
Pedig volt egy időszak - nem is olyan rég - mikor, ha kellett, erőszakkal szedted ki belőlem rossz kedvem okát, melyet aztán egy hanyag bal-egyenessel a padlóra küldtél; soha nem ébredt fel újra.
Vannak azonban mások, akik lelkembe telepedtek, akár a rüh, mely az ember bőre alá bújva keseríti meg életét. Nos, engem nem ilyen kártevő zaklat. Nincsen rá gyógymód, nincsenek tabletták, vagy kenőcsök, nincsen semmi. Saját démonjaim rágnak belülről és már tényleg azt várom, hogy legalább érjenek ki, különben lassan vége... De a fejem átmérője, mintha végtelen lenne. Soha nem szabadulnak, bármennyire akarnak. Nincs kiút a lélek sötét útvesztőjéből.
"Semmi" - csupán ez volt a válaszom. Talán legközelebb észreveszed, hogy nem én vagyok az egyetlen bűnös azzal, hogy könnyíteni akarok a vállamra nehezedő tonnás súlyon, hanem te is, aki napról-napra hordja az egyre nehezebb téglákat és betontömböket. Neked ez talán nem megterhelő, hiszen egyesével cipekedsz, az én térdeim viszont már régóta remegnek, s lassan ketté törnek. Tudod, bármennyire is látszom erősnek, nekem is vannak határaim, ahova sem útlevelem, sem vízumom nincs. Hogyan lépjek így át rajtuk? Akarok egyáltalán? Nem is akarok.
Pakold csak, hordd a téglákat, de ne csodálkozz, ha később nem látszik, csak a kupac, az alatta nyomorgó emberi csonk viszont nincs sehol.