Jól vagyunk

Az eső esik odakint, az ablakból figyeljük. Fáj a szívünk, most valahogy minden összejött. Betegség, munka, semmi sincs rendben. De mi igazából teljesen jól vagyunk.
Felállunk, kisétálunk a szobából, hogy egy jó meleg teát készítsünk magunknak ebben az embertelen időben. Nyáron szakad az eső és sötét az ég. Ki látott már ilyet? Melegnek kéne lenni, mégis odakint tombol a szél, de mi még mindig jól vagyunk.
Nem zavar minket semmi, a vihar kint van, mi pedig bent. Olyan jó a melegben ülni, nézni a villámok táncát, majd hallgatni mély, gyilkos hangjukat. Minden teljesen rendben van. Egy könyv is előkerül, mostanában nem tudjuk letenni. Ő mondja, hogy olvassam, én pedig olvasom. Olvasunk. Közben teljesen jól vagyunk.
Halk zene is megszólal, elnyomva a vihar tompa zaját odakintről. Annyira jó a hangulat, olyan jó érzés. Mi lehetne ennél is szebb? Csak ülünk, néha felpillantva a könyvből, mikor villámlást látunk. Régen mindig ijesztőnek gondoltuk, most viszont tökéletesen jól vagyunk.
A következő dörrenés már igen csábító, felállunk, kinyitjuk az ajtót és kilépünk a szélbe, esőbe, a heves viharba. Kilépünk, én és a démonom. Mindig itt van mellettem, ha baj van, én pedig szeretem őt, mégha azt is mondja a doki, hogy ő nem jó nekem. Ilyenkor csak elmosolyodom és megfogadom, hogy nem beszélek vele többet. Aztán most megint itt van és ketten együtt igazán jól vagyunk.
Nem szól, én sem. Mit szólhatna az ember, mikor minden szavát elnyomja a vihar hangja? Állunk, ázunk és közben jót mosolygunk a világon. Senki sem néz ránk jó szemmel, de nem érdekel minket. Az esőben ácsorgunk és magasról teszünk mindenki véleményére. Azt hiszem, jól vagyunk.
Kiáltunk egyet, hogy mindenki hallja. Kiáltunk, aztán csak egyedül vagyok. Bármerre nézek, ő nincs mellettem. Biztosan egy jobb helyen van már. Legalábbis ezt remélem. Nos, szerintem még mindig igazán jól vagyunk. Én jól vagyok.